A helyes fogyókúráról
A járványszerűen terjedő túlsúly és az elhízás elsősorban a civilavizált országok egyre jelentősebb népegészségügyi és társadalmi problémájáva nőtte ki magát (ez közhely, de nagyon igaz!). Ebben a helytelen összetételű és számú, kalóriadús étkezés mellett természetesen a mozgásszegény életmód, a fogyasztói társadalom nyújtotta kényelmek és ugyanennek a társadalomnak a másik hátulütője, a stressz kiváltotta „pótcselekvések”, stb. egyaránt szerepet játszanak.
Megjelentek az ún. civilizációs betegségek, amelyek közül első helyen a cukorbetegség emelendő ki (egyre nagyobb számban és egyre fiatalabb korban jelenik meg, ill. ismerik fel). Túlsúly esetén szintén jelentősen nő a szív- és érrendszeri betegségek ( magasvérnyomás betegség, szívkoszorúér-, agyi érbetegségek, érszűkület), valamint a daganatos betegségek (pl. az emlőrák) kialakulásának a kockázata. Kisérő jelenségként gyakran észlelhető magas vérzsír (koleszterin, triglycerid), emelkedett húgysavszint is! Az elmúlt 20-30 évben az elhízás ún. anyagcsereszemlélete került előtérbe, mivel gyakran észlelhetők együttesen az előbbiek: az elhízás mellett a hypertonia, a cukorbetegség, a magas vérzsírszint. Ezt hívják metabolikus szindrómának, de mivel hatványozottan növeli a halálozás kockázatát, halálos négyes-nek is! Az utóbbi évtizedek kutatásainak eredménye, hogy a különböző kórfolyamatok mögött az orvostudomány talált egy közös nevezőt: ez a magas vérinzulinszint (hyperinzulinaemia).
Ez azt jelzi, hogy a szervezet kezdetben több inzulinnak a keringésbe juttatásával tudja csak normalizálni a vércukorszintet. Később ez a folyamat kimerül, valamint az inzulin hatékonysága is csökken(inzulin rezisztencia): megjelenik a cukorbetegség, plusz olyan változások indukálódnak, amelyek beindítják az érelmeszesedést, amely az említett szív- és érrendszeri betegségek fő kórtényezője. Ezen rosszirányú anyagcserefolyamatok visszafordíthatók, sőt egyenes arányban javulnak: minél kevésbé vagyunk túlsúlyosak, annál kevésbé törnek ránk a felsorolt betegségek. A koleszterinszint 13%-kal, a vérnyomás pedig 6-12%-kal javul mérsékelt (néhány kg-os) testsúlycsökkenés hatására.
1. Döntés, motiváltság, akaraterő, elszántság
El kell döntenünk, hogy fogyókúrázni fogunk, és ehhez kellően elszántnak, motiváltnak kell lennünk!
Az elhatározás hátterében általában számos motivációs tényező állhat, például az egészségügyi problémák elkerülése, az önbizalom növelése, vagy egyszerűen csak az általános jólét és jó közérzet iránti vágy. Fontos, hogy az elhatározás megalapozott legyen, és valódi belső motivációra épüljön, mert ez teszi lehetővé a hosszú távú kitartást és siker elérését a fogyás útján.
2. Életmódváltás
Tudomásul kell vennünk, hogy tartós eredményt csak életmódváltással /nem csak diétával/ érhetünk el. Több hónapig tart/hat/, amíg kialakítjuk, megtaláljuk az utat az egészséges életmódhoz! Meg kell változtatnunk étkezési, esetleg vásárlási szokásainkat, be kell vezetnünk a rendszeres testmozgást! Ez a komplex változás a legfontosabb biztosítéka annak, hogy súlyproblémáink egy életre megszünjenek!!!
3. Orvosi kivizsgálás, kiinduló állapot felmérése
Az ajánlott általános belgyógyászati kivizsgálás (vérnyomásmérés, laborvizsg.-ok, már meglévő betegségek kontrollálása, stb./ mellett ki kell zárni az olyan (pl. hormonális) betegségeket, amelyek elhízáshoz vezetnek! Ha pedig ilyen betegség kerül felismerésre, azt célzottan kell kezelni! (meg kell azonban jegyezni, hogy a hormonális eredetű elhízások aránya az összeshez képest csak alacsony, néhány %-os arányt képvisel!!!). A kiinduló állapotfelméréshez tartozik: a testsúlymérés, ajánlható a haskörfogatmérés, esetleg a testösszetétel-mérés.
4. Fogyókúrás terv készítése – ajánlott
Érdemes előre eltervezni, kb. hány kg-ot akarunk fogyni/céltestsúly kijelölése/. Ha jelentős túlsúly leadása lenne kívánatos, akkor ezt akár „két lépcsőben” is megvalósíthatjuk: először kb. 10 kg-os fogyást érjünk el, stabilizáljuk a testsúlyt a megváltoztatott táplálkozási szokások, étrend, életmód továbbvitelével, majd egy bizonyos idő/akár több hónap/ után újabb testsúlycsökkentésbe kezdhetünk. Általában 5-10%-os, mérsékelt testsúlycsökkentést tervezzünk! Heti 1-1,5 kg-nál többet nem érdemes leadni, tehát havi 4-6 kg-os súlycsökkenés az ideális. Ez nem lesz megterhelő a szervezet számára, ugyanakkor az egészségi kockázat jelentősen csökken! A helyes életmóddal kapcsolatos változtatásokat lépésenként, türelmesen vezessük be. Így lelkileg is könnyebb lesz ráhangolódni a változtatásokra, valamint elkerülhetjük az ún. jo-jó effektust: a kúra korai abbahagyása után többet hízunk vissza, mint amennyit leadtunk, megint belekezdünk egy fogyókúrába, lefogyunk, majd megint jobban meghízunk, és így tovább.
5. Étrendi változtatások
/ Ezek részletes ismertetése az alapelvek taglalásakor nem lehet feladatunk /. A legfontosabb szempontok:
- Kalóriaszegény étrend a napi teljes energiaigénynél 500-700 kcal-val kevesebb bevitel!
- Vegyes, kiegyensúlyozott étrendet tartsunk!
- Bő folyadékbevitel általában napi 2-3 liter!
- Táplálkozási szokásaink egészséges irányú megváltoztatása
- Ételkészítési szokások, konyhatechnológia megváltoztatása
- Ne mondjunk le az evés öröméről, továbbra is táplálkozhatunk változatosan és izletesen! ez az eddigiekből is következik.
6. Rendszeres testmozgás
- A zsírtartalékok elégetésével segít
- Nem hagyja az anyagcserét lelassulni
- Csökkenti a stresszt
- Jó alvást is biztosít
Általános, biológiai előnyei:
- Javítja a csontok, izmok, izületek állapotát
- Csökkenti a vérnyomást, pulzusszámot
- Csökkenti a vércukor- és a vérzsírszintet
- Először orvosi vizsgálat, ill. orvosi ellenőrzés is szükséges
- Kezdetben 30 perc is elegendő, fő a fokozatosság
Hívjon minket most!
Kérjen időpontot szolgáltatásainkra bizalommal!